Bemutatkozás

30 éve készítek fotókat gyönyörű menyasszonyokról

Valamikor régen egy Pajtás fényképezőgéppel kezdődött. Első fényképek ezzel a géppel készültek rólam. Ahogy nagyobb lettem, már én tettem bele filmet és elkezdtem fényképezni a ház körüli dolgokat.

Már gimnazista voltam, amikor megalakult az ifjúsági ház fotóklubja és a gyermek fotószakköre, melynek vezetője lettem és közel tíz évig csináltam. Abban az időben a fotózást felsőfokú iskolában nem tanították. Érettségi előtt döntöttem úgy, hogy a fényképész szakmát választom.
A hódmezővásárhelyi Fényszöv kirendeltségben kezdtem a szakmát. Harminc évvel ezelőtt a fényképészhez menetel még különleges alkalom volt, ünneplőbe öltöztek az emberek.

1996-ban tudtam saját műtermet nyitni a Kossuth utcán, az autóbusz pályaudvar mellett. A személyfényképezésben azt próbáltam követni, amit Vásárhelyen tanultam a portréfotózásról. Fényképész dinasztiák leszármazottaitól leshettem el a szakmai fogásokat, a világítástechnikát, a stílust, a látásmódot. Az azóta eltelt idő igazolja, hogy a városban szükség van erre a szolgáltatásra.



Fehér Béla
fényképész